Trump elérte célját: történelmi jelentőségű megállapodás született

Az amerikai védelmi miniszter „Trump-párti” és „Amerika-barát” elnökként jellemezte José Raúl Mulino panamai elnököt.

Az amerikai védelmi miniszter „Trump-párti” és „Amerika-barát” elnökként jellemezte José Raúl Mulino panamai elnököt.
Az egyik, magyar turisták körében is népszerű déli ország miniszterelnöke turisztikai szigorításokat jelentett be.
Utánanéztem, hogy a szakirodalom milyen indikátorokat jelöl meg egy közelgő világháború előjeleiként.
Kiderült, mire készülnek.
A Magyar Országos Hajózási Szövetség szóvivője szerint nem kevesebb, hanem épp hogy több kikötőre lenne szükség.
A vörös-tengeri támadások miatti kerülő út megnégyszerezheti a teherhajók károsanyag-kibocsátását, a fegyverek pedig mindössze két hónap alatt több százezer tonna szén-dioxidot löktek pluszban a légkörbe.
A vörös-tengeri után immár a világ másik nagy tengeri tűfoka is eldugulni látszik – irányba rakva a globális inflációt. Kohán Mátyás írása.
Leengedik a Balaton vizét, hogy az akár már évek óta erre váró hajók fel-, illetve lejuthassanak a ritkán feltöltött Sió csatornán.